műfüves terület

A műfű által nyújtott kényelem

Sokunk álmodozik olyan udvarról, amely rengeteg zöldfelületet ad annak minden előnyével, mégsem kell hetente sok órát munkával tölteni benne, hogy az igényes, szép állapotot fenntartsuk. A műfűvel mindez lehetséges!

Hatalmas előnye a műfűnek a gondozásmentesség, ami azt jelenti, hogy maga a műfű nem igényel semmilyen gondozási műveletet.

A valódi gyeppel rendszeres feladataink vannak, ha tartósan szép pázsitot szeretnénk, telepített öntözőrendszer nélkül szinte esélyünk sincs, a forró nyári időszakban megköveteli a napi bőséges öntözést, ezáltal a háztartásunk vízfogyasztását nagymértékben növeli, és mint látjuk, a kevés nyári csapadék okozta tartós vízhiány egyáltalán nem kedvez ennek a folyamatnak.

A műfű természetesen a tápanyagok utánpótlására sem szorul rá, míg egy valódi pázsit rendszeresen megköveteli az adott időszaknak megfelelő szerves vagy műtrágyát, addig a műfű beéri az egyszeri telepítési költség adta beruházással, fenntartása nem igényel további kiadásokat.

A valódi pázsit mindemellett további törődésre szorul, legalább heti rendszereséggel illik nyírni, de a legoptimálisabb, ha 3-4 naponta sort kerítünk erre is.

Sőt tavasszal és ősszel szükséges gyepszellőztetést végezni rajta a mohásodás és kellemetlen filcréteg megelőzése vagy eltávolítása érdekében. Mondanunk sem kell, ez mennyi idő, energia és nem utolsó sorban anyagi ráfordítást igényelne részünkről a szintetikus pázsit által nyújtott kényelemmel szemben.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>